Akikről talán nem is gondoltuk volna ...

Árpád-házi leszármazottak

Árpád-házi leszármazottak

I. Károly - Károly Róbert

2022. december 16. - DJP

Caroberto Nápolyban született, s ő sem maradt magyar kapcsolat nélkül, hiszen nagyanyja V. István magyar király Mária nevű lánya volt. Már apja, Martell Károly is bejelentkezett a magyar trónért, de neki nem sikerült, s mikor 1295-ben meghalt, a trónigény fiára szállt.

Olyannyira készült, hogy már 1300 augusztusában készen állt, amikor még javában III. András uralkodott, aki 35 éves lévén még nem készült meghalni. Aztán pár hónappal később, hirtelen meghalt - sokan rebesgették a méreg szót, mint okot.

A király halála után Károlyt gyorsan Esztergomba vitték, ahol az esztergomi érsek egy alkalmi koronával megkoronázta. Így aztán ez nem lett az igaz. Ezt maga Károly is tudta, így pár év múlva még kétszer megpróbálkozott a koronázással.

Károly ugyan meg lett koronázva, de mégsem lett igazi király, mert közben Vencelt is megkoronázták, csak őt a Szent Koronával, de nem az esztergomi érsek. Elkezdődött a pár évig tartó interregnum.

A pápa Károlyt támogatta és némi hadakozás után Vencel lemondott a trónról, de a koronát Ottó bajor hercegnek adta át, aki szintén trónkövetelő volt.

Károly újra harcba lépett, s lassan elfoglalta az országot, miközben Ottó Erdélyben fogságba esett, s szabadulásakor otthagyta a koronát.

A pápa Rómába hívta Ottót egy kis fejmosásra, Károlyt pedig 1307. október 10-én a rákosi országyűlésen királlyá választották. Sok kiskirály ott volt, de a legjelentősebbek (pl. Csák Máté) nem.

A pápa követe személyesen próbálta megtörni a főurakat, s végül Csák Máté 1308. november 10-én hűséget esküdött Károlynak. Ettől kezdve már könnyebb dolga volt.

1309. június 15-én újra megkoronázták, de most Budán - így újra nem sikerült teljesen jóra, ráadásul a Szent Korona még Kán Lászlónál volt Erdélyben.

A pápai követ Kán Lászlónál is próbálkozott, de ő kissé akadékoskodott, mire a legátus 1309 karácsonyán kiközösítette. Ez hatott, hiszen 1310. április 8-án elfogadta Károlyt királyának, s visszaadta a Szent Koronát is.

1310. augusztus 27-én az esztergomi érsek, a Szent Koronával Székesfehérvárott megkoronázta - végre sikerült érvényesen.

Közben azonban Csák Máté dúlta a királyi birtokokat, mire kiközösítették. Őt azonban ez nem hatotta meg, magát princepsnek, vagyis uralkodó hercegnek kezdte el nevezni, s hadjáratot vezetett a király és az esztergomi érsek ellen.

Némi kavarodás után Károly a rozgonyi csatában 1312. június 15-én legyőzte a Csák Mátét, de még évekig hadakoztak, míg ellenfele végül 1321-ben meghalt.

A helyzet normalizálódott, bár Zách Felicián azért 1330. április 17-én merényletet kísérelt meg ellene.

A királyi birtokok az ország harmadára terjedtek ki, de a 300 várból 160-at ő birtokolt. Új nemesség alakult ki, amely Károlynak volt elkötekezett.

Nem csak itthon, de külföldön is folyamatosan hadakozott, s 1326-ban megalakította a Szent György-lovagrendet, amely az első világi lovagrend volt nemzetközi szinten is. Nagy esemény volt az 1335-ös királytalálkozó, amely egy magyar-cseh-lengyel megállapodás volt a Habsburgok ellen.

Összesen négy felesége volt, s több gyermeke is született, a negyedik felesége révén fia igényt formálhatott a lengyel trónra. Végül 1342 július 16-án halt meg.

Uralkodása alatt az ország megerősödött és nemzetközileg is fontosabb lett.

djp

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arpad-haz.blog.hu/api/trackback/id/tr9718006584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása