Az Árpád-ház kihalása, vagyis III. András halála után jelentkezett be a magyar trónért az interregnum idején. Vencel, akit magyarul Lászlónak neveztek 1301 májusa és 1305. októbere 9. között nevezhette magát magyar királynak, sőt 1301. augusztus 27-én Székesfehérvárott meg is koronázták.
Vencel több szálon is rokoni kapcsolatban volt az Árpád-házzal, mind az apai nagyapja, mind az apai nagyanyja révén.
Már 1290 körül fellépett trónkövetelőként, de amikor elismerték III. Andrást királynak visszavonulót fújt. Az utolsó aranyágacska halála után azonban újra trónkövetelőként lépett fel. Országos támogatottsága a rokoni szálak miatt jelentős volt, ezért meg is koronázták, de nem az esztergomi érsek, így azt nem tekintették jogszerűnek.
Eközben megérkezett a másik trónkövetelő Károly Róbert személyében, aki diplomáciai úton elérte, hogy a papság őt támogassa. A pápa is Károly Róbertet támogatta, így a budai papok, akik Vencelt támogatták, kiközösítették a magyar főpapokat és magát a pápát is.
A pápa 1303. május 31-én egy bullát bocsátott ki arról, hogy a magyar trón örököse Károly Róbert (akinek egyébként szintén volt magyar rokoni szála) s eltiltotta Vencelt a magyar királyi cím használatától.
Közben Vencel és Habsburg Albert is szembekerültek, s új trónkövetelő lépett fel Bajor Ottó személyében.
Háború tört ki, amelyet Vencel apja elveszített és a békefeltételek között szerepelt a trónról való lemondás és a korona visszaszolgáltatása. Vencel lemondott a magyar trónról, de a koronát Bajor Ottónak adta át, nem Károly Róbertnek.
Ezután még lengyel és cseh király maradt, de már semmi nem érdekelte, életmódja kicsapongó lett és nem törödőtt a feladataival. Felmondta jegyességét III. András lányával Erzsébet királyi hercegnővel és feleségül vett egy tescheni hercegnőt. Egy évvel később, 1306. augusztus 4-én Olmützben meggyilkolták, miközben az árnyékszéken a dolgát végezte.
